Nevtúra CSK infók
Sziasztok!
Szeretnénk néhány infót megosztani veletek a holnapi Nevezőtúrával kapcsolatban.
Holnap 12-14 óra között lesz lehetőségetek a 1019-ből kérni felelősségvállalási nyilatkozatot, amit minden résztvevőnek kötelező jelleggel alá kell írnia. Ezt töltessétek ki a csapattal még az indulás előtt.
20-tól indulnak a csapatok, holnap reggelre tudni fogjátok mikor indultok
Szeretnénk ha összeszámolnátok a csapatlétszámot és az első állomáson közölnétek velünk. Ez a biztonság kedvéért szükséges
Hideg lesz az éjjel, hosszú lesz a túra és sötét is lesz, tehát ennek megfelelően készüljetek
Figyeljetek oda, hogy lakott területen ne veressétek a zenét. Pl.: amint leszálltok a buszról
A később kiadott indulási idő a túra kezdetét jelenti, a Nagybányai úti buszmegállóban. Kérlek benneteket pontosan érkezzetek. Ehhez a kolitól a 17-es villamossal a Mecwhart ligetig kell eljutnotok, majd a 11-es busszal a végállomásig, azaz a Nagybányai útig
Ha kérdésetek van írjatok bátran. Jó túrázást kívánunk!
Müli és Smici